Velenczei Ádám és Zsíros Gábor a Miskolc Rallye-n megszerezte első szakaszgyőzelmét.

 

Igazán szélsőséges körülmények várták a 25. Miskolc Rallye indulóit április utolsó hétvégéjén. A Citroën Rally Team Hungary csapata több szakaszgyőzelmet is szerzett, de a biztosnak látszó harmadik helytől egy defekt fosztotta meg Velenczei Ádámot és navigátorát, Zsiros Gábort. A fiúk így is lépésről lépésre kerülnek egyre közelebb az autóhoz és a mezőny elejéhez.

A 25. Miskolc Rallye programja keménynek ígérkezett már előzetesen is, hiszen egy nap alatt kellett megtennie a mezőnynek az általában két napra tervezett versenytávot. Ha ez még nem lett volna elég, akkor az időjárás is próbálta legváltozatosabb arcát mutatni a verseny szombatján, hiszen a viszonylag nagy területen zajló futamon vagy eső áztatta és tette csúszóssá a pályákat, vagy a felszáradó részek lepték meg az esőre készülő versenyzőket.

Velenczei Ádámék jól kezdték a versenyt. Nem sikerült optimálisan a gumiválasztásunk, ennek ellenére a harmadik helyen álltunk. Sajnos a következő mályinkai szakaszon a pálya első harmadában defektet kaptunk, és úgy döntöttünk, hogy kicseréljük a kereket. Utólag is úgy gondolom, hogy jó döntést hoztunk, ha végigmegyünk defektes kerékkel, akkor biztosan több időt veszítünk és az autó is megsérül. Visszacsúsztunk a kilencedik helyre és innen próbáltunk felzárkózni és megtenni mindent, hogy előrébb lépjünk.”

„A Citroën hazai forgalmazója és a versenyautót szervizelő Tagai Racing Technology csapata gyári mérnököt hozott a versenyre, aki a beállításokban és a versenyautó még pontosabb kezelésék segítségével egy nagyon jó setup-pal tudtunk az utolsó körre kimenni és ott két első és két második helyet szerezni.”

Egészen a hatodik helyig sikerült felkapaszkodnia a csapatnak. „Próbáltunk az utolsó szakaszon az első ötben végezni és megszerezni néhány bónusz pontot, ez jól sikerült, hiszen megnyertük a Power Stage-et!”

Igazán nehéz verseny volt ez a miskolci futam, hiszen a végére a mezőny fele elvérzett, minden szakaszon összetört autók álltak a pálya szélén. A rendezőség ennek ellenére nagyon jól teljesített, szinte csúszás nélkül futott be a mezőny a diósgyőri DVTK Stadionnál felállított céldobogóhoz.

Az első futamon az ötödik helyen végzett a Velenczei – Zsiros duó, Miskolcon ugyan csak hatodikak lettek, mégis mindenki sokkal boldogabb volt a céldobogónál: a részeredmények biztatóak, látszik, hogy rengeteg potenciál van még a versenyautóban és legénységében.

„Ez volt a második versenyünk.” – összegzi a 25. Miskolc Rallye-t a pilóta. „Az autót nagyon jól felkészítette a TRT, mindenki tökéletesen végzi a dolgát, igazán profi a csapat. Mi is egyre jobbak leszünk!”

A tapasztalt navigátor, Zsiros Gábor is csillogó szemmel nyilatkozott a futam után: „Nagyon gyors autót raktak össze nekünk a fiúk, mi pedig nagyon gyors itinert írtunk a pályákra. Egerben még csak a szárnyainkat próbálgattuk, de itt már bele tudtunk szólni a versenybe. Sajnos a defekt miatt nem tudtunk küzdeni az első két helyért, de lépegetünk felfelé és remélem, hogy a következő versenyen még közelebb leszünk az elejéhez.”

A bajnokság következő versenye a június 6-7.-én megrendezésre kerülő Székesfehérvár Rallye. „Az egyik kedvenc versenyem, tavaly a második helyen fejeztem be. Remélem, hogy idén még jobban sikerülhet, mindent megteszünk érte.” – fejezte be bizakodóan Velenczei Ádám.

Címfotó és szöveg: Duen,

Fotók: DuEn és MGR Images

TOVÁBB A FOTÓGALÉRIÁBA

MEGNÉZEM A VIDEÓT

 

TRT Europe Kft.