Ötödik helyen végzett első közös murvás versenyén Velenczei Ádám és Zsiros Gábor a Citroën C3 R5 –el.

Egy hosszabb teszt után, a legnehezebb hazai murvás gyorsasági szakaszokon, szélsőséges időjárás mellett, több visszatérő versenyzővel erősített mezőnyben jól szerepelt a Citroën Rallye Team Hungary csapata. Az ötödik hely mindenképp elismerésre méltó, hiszen a pilótának kevés murvás tapasztalatával kellett elhinnie, hogy teligázon is kibírja az autó a hatalmas ugratókat a veszprémi lőtereken.  

              Negyedik helyen állt a negyedik futam előtt az Országos Rallye Bajnokság abszolút értékelésében a Velenczei – Zsiros duó. Aszfalton már gyorsasági szakaszgyőzelmekkel is bizonyította a páros, hogy jó szeme van a Citroën hazai forgalmazójának, hogy számukra biztosította a lehetőséget, hogy a topkategóriát képviselő Citroën C3 R5 versenyautóval gyűjthessék a bajnoki pontokat.

Következett az idei egyetlen murvás verseny, ahol a Tagai Racing Technology jóvoltából a legújabb fejlesztésű lengéscsillapítókkal tudtak rajthoz állni. Hosszabb teszt előzte meg a futamot, ahol próbálta a csapat a lehető legjobb beállításokat megtalálni, ami alkalmas lesz a veszprémi pályákon a tempós versenyzéshez. „Az első kört elóvatoskodtam, ott viszonylag sokat kaptunk a többiektől” – vallja be őszintén a pilóta.

A rally igazi csapatmunka! A navigátornak nem elég a kanyarokat a kellő időben bediktálnia, egy kicsit pszichiáterként is kell működnie. „Éreztem, hogy fontos Ádinak a biztatásom és már az itiner íráskor is sok esetben hagyatkozott az én tapasztalatomra, hiszen sokszor versenyeztem már ezeken a pályákon navigátorként és pilótaként is.” – meséli az élményeket Zsiros Gábor. „Az első kör után kicsit elszontyolodott, hiszen nem jöttek úgy az eredmények, ahogy aszfalton, ahol már ott tudunk lenni a legjobbak között. A szervizben aztán a csapat felrázta és a második körben már elhitte, ha harciasan közlekedünk, akkor előrébb jutunk. Az autó tudja, Ő tudja, én tudom, akkor ennek jónak kell lennie. Hallgatott rám, bízott bennem és megcsinálta, amiket mondtam.”

A bizalom a technikában és a versenyzőtársban. Mindkettő nagyon fontos! A második körre felszívtuk magunkat és közelebb kerültünk az élmezőnyhöz. Nagyon jó volt, minden méterét élveztük.” –emlékszik vissza a futam második részére Ádám. „Az utolsó kör kalandosra sikerült: már a 8.szakasz rajtjában elkezdett esni az eső, ami még nem lett volna gond, jó tempóban tudtunk haladni egészen a pálya kétharmadáig, ahol megállt az ablaktörlőnk. Intenzív esőben kellett ezt és a záró gyorsaságit is befejeznünk, ablaktörlő nélkül.”

Talán amiatt is, hogy nem látták rendesen az utat, a híres ’nagyugratón’ teligázon repültek át, az ott lévő fotósok nagy örömére. Szerencsére a technika kibírta ezt is, ahogy az egész versenyt is. Bár a versenyzőpáros számolt azzal, hogy ezeken a defektveszélyes pályákon előfordulhat, hogy valamelyik abroncs hamarabb elfárad a kelleténél, de szerencsére ezt is megúszták, a PIRELLI gumik ismét jól vizsgáztak! 

„Első murvás versenyünkön bent voltunk az első ötben.” – összegzi a futamot Velenczei Ádám. „Sok murvamenő is indult ezen a futamon, akik a bajnokság más futamain nem indulnak. Köszönöm Gabinak és a teljes csapatnak az egész hétvégi munkát. Kánikulában, porban, majd esőben, sárban kellett dolgozniuk! Köszönjük!”

A bajnokságban továbbra is a negyedik helyen áll a Citroën Rally Team Hungary csapata. A következő verseny az Ózd – Salgó Rally, amit hazai futamnak tekint a szécsényi születésű pilóta.

A bajnokság állása a negyedik futam, a Veszprém Rallye után:

  1. Vincze Ferenc – Igor Bacigál Skoda Fabia R5 111 pont
  2. Balogh János – Holczer Dániel Skoda Fabia R5 78 pont
  3. Turán Frigyes – Bagaméri László Ford Fiesta R5 74 pont
  4. Velenczei Ádám – Zsiros Gábor Citroën C3 R5 63 pont
  5. Hadik András – Kertész Krisztián Ford Fiesta R5 58 pont

 

A csapat partnerei: C Automobil Import Kft., TOTAL, Betonútépítő, SIVA Group, EuroAszfalt, Közmű Alagút, STRAVIA, FORVETT, Confidenza, Tiszta Víz Üzletház, Lead Design, Szirt BAU Kft., EFTECH Kft., Modul Hungária Kft., KirályHázak, KA‐BA kft., TAGAI RACING TECHNOLOGY, PIRELLI

Szöveg: DuEn, Fotók: DuEn és MGR Images

Fotógaléria

TRT Europe Kft.