Már a zárófutam előtt kiderült, hogy a végig megbízhatóan és gyorsan versenyző Csomós – Nagy duó lett a Peugeot Rally Cup Hungary 2019 bajnoka. A II. Nyíregyháza Rally után szinte minden páros úgy nyilatkozott, hogy élete legnehezebb versenyén van túl. Az időjárás és a pályák kemény feladatot adtak a Peugeot 208 R2-vel versenyző indulóknak, de a céldobogón már mindenki mosolyogva búcsúzott az idei bajnokságtól.

Hét induló párossal és már egy bajnokkal kezdte az ötödik, egyben befejező futamát a II. Nyíregyháza Rally-n a Peugeot Kupa. Szakadó esőben állították fel sátraikat a szervizparkban a csapatok. A péntek esti első gyorsasági szakaszon 8000 néző előtt kellett az ugratóval, vízfüggönnyel tarkított RabócsiRinget teljesíteniük. Szombaton elkezdődött az igazi rémálom. A zempléni pályák a legmorcosabb arcukat mutatták: sárfelhordás, defektveszély, hatalmas pocsolyák és rettenetesen csúszós aszfalt. Ez várt a magyar bajnokságban szereplő Peugeot Kupa mezőnyére. Amikor az Európa-bajnokság élmenői is folyamatosan panaszkodnak a nehéz feltételekre, akkor elhihetjük, tényleg nem adták olcsón a pontokat.

A már bajnok Csomós Miklós – Nagy Attila páros benevezett ez ERC mezőnybe is, ahol egészen a harmadik szakaszig vezették is a kategóriájukat az EB indulói előtt, aztán a negyedik gyorsaságin egy kanyart elnéztek és másnap már csak a SuperRally szabálynak köszönhetően, jó nagy időbüntetéssel tudták folytatni a versenyt. Hasonlóan jártak Hangodiék, akiket egy beesés után a kilyukadt hűtő állított meg, és Riskóékat az eltört féltengely kényszerített a vasárnapi újrakezdésre. Jánosa Ákosék egy defekt miatt fejezték be a küzdelmet. Három páros próbálta a leggyorsabban végigvinni autóját a szombati napon, Maiorék sorra nyerték a hosszú gyorsokat, míg Mártáéknak a mádi gyorsasági két szakaszgyőzelmet is hozott. A nehéz pályák ellenére az első nap végére Maiorék az abszolút értékelés 8. helyén álltak, ami szenzációsnak mondható, hiszen sok, erősebb autót is maguk mögé utasítottak.

Vasárnap végig szakadó esőben kellett versenyezni a fiúknak. A visszaállt Csomósék bajnokhoz méltóan nyertek minden olyan szakaszt, amit nem etapként teljesítettek a Kupa indulói. Maiorék megtartották vezető helyüket, a Márta-Hényel duót a városi gyorsaságin az eltört féltengely fosztott meg a második helytől és Hibjánék boldogan örülhettek a hazai versenyükön a második helyezésnek.

A Peugeot Kupában az utolsó két futamot megnyerő kolozsvári testvérek, a Maior Norbert – Maior Franceska duó feljött a második helyre, míg az utolsó versenyt kihagyó Szauer-Rácz páros lett a harmadik.

A bajnok Csomós Miklós így nyilatkozott a II. Nyíregyháza Rally végén, a céldobogón: „Nagyon nehéz futam volt! Ennyi esőre senki sem számított. Vezettünk, majd becsúsztunk egy árokba, kilyukadt a hűtőnk és másnap tudtuk már csak folytatni a versenyt. Voltak jó részeredményeink és nagyon büszkék vagyunk, hogy mi lettünk a Kupa bajnokai! Köszönjük mindenkinek, aki ezt lehetővé tette!” 

A versenyt megnyerő fiatal tehetség Norbert Maior fáradtan, de mosolyogva mondta a futam végén: „Életem legnehezebb versenye volt! És nagyon örülünk, hogy be tudtuk fejezni. Ez a verseny nem arról szólt, hogy ki tud a leggyorsabban, ki tud a határon autózni, hanem arról: ki tud az úton maradni! Sajnálom Mixit és Attilát, végig gyorsabbak voltak nálunk, szerintem megérdemelték volna a győzelmet, mint ahogy a bajnoki címet is maximálisan megérdemelték!”

Öt futam után befejeződött a Peugeot Kupa második szezonja. Kilenc páros nevezett a sorozatra és a Kupa kiírója, a Peugeot Hungária vezetője, Balkányi György büszke a csapatokra, akik végig versenyezték a szezont. „Gratulálok mindenkinek! Egy nagyon szép évet zártunk Nyíregyházán! Külön gratulálok a bajnok párosunknak, a Csomós Miklós – Nagy Attila duó bebizonyította, mint ahogy a többiek is, hogy fantasztikus versenyeket lehet vívni ezekkel a Peugeot 208 R2-es autókkal is. Minden futamon hatalmas küzdelmek folytak, mindenki megtalálta a Kupán belül az aktuális ellenfelét. Annyi pozitív visszhangot kaptunk az év folyamán a csapatoktól, a szurkolóktól, hogy jövőre is folytatni fogjuk!”

A hétszeres magyar bajnok, Ifj. Tóth János mellett a PIRELLI mérnökei is sokat segítettek a sorozat indulóinak minden egyes futamon. A technikai hátteret biztosító és a Peugeot Sport hazai képviseletét ellátó Tagai Racing Technology vezetője, Tagai Tamás is pozitívan értékelte az évet: „Jó volt látni a szervizparkban a csapatokat, akik egyre profibb módon állnak hozzá a versenyzéshez. Örülök, hogy ehhez mi is hozzá tudunk tenni. Jó párharcokat lehetett látni egész évben. Mixiéknek is meg kellett küzdeniük a bajnoki címért. Az egész kupát azért találtuk ki Balkányi Gyurival közösen, hogy próbáljunk valami pluszt adni a bajnokságban indulóknak. Azonos autókkal, azonos technikai feltételekkel tudjanak versenyezni, ehhez pedig próbáltunk a lehető legtöbb segítséget nyújtani. Aminek a legjobban örültem, hogy az egész szezon folyamán hálás arcokkal találkoztunk. Bízom benne, hogy jövőre is legalább ennyi autóval folytatódhat ez a sorozat.”

A Peugeot Rally Cup Hungary 2019-es szezonja lezárult. A pénzdíjas kupasorozat minden egyes futama mellé járó pénzjutalom felett, a győztesek nyertek egy 2020-as ERC futamon való indulás lehetőségét is, aminek részleteit a sorozat kiíróival egyeztetik.

Peugeot Kupa végeredménye:
1. Csomós Miklós – Nagy Attila, East Motorsport Kft. 67 pont
2. Norbert Maior (RO) – Francesca Maior (RO) – 47 pont
3. Szauer Gergő – Rácz László, Topp-cars Rally Team – 41 pont
4. Márta János – Hényel Ágoston, Dynamic Rally Team – 30 pont
5. Hibján József – Szollár Csaba, Garlas MS Kft. – 22 pont
6. Riskó Dániel – Bíró Péter/Losonczi Csaba, East Motorsport Kft. – 20,5 pont
7. Jánosa Ákos – Szőke Tamás/Rubóczky Attila, Garlas MS Kft. – 19 pont
8. Hangodi Bendegúz – Kulcsár Dániel, HQ Racing Sport Kft. – 11,5 pont
9. László Martin – Végh Attila, M-Sport Racing Kft. – 1,5 pont

Szöveg és Fotók: Duen

Fotógaléria

TRT Europe Kft.