A rallycrossból visszatérő Lukács Kornélt az egyik legtapasztaltabb navigátor, a háromszoros abszolút bajnok, Tóth Imre támogatja idén a Citroën Rally Team Hungary csapatában. A gyári csapat szakmai hátterét idén is a Tagai Racing Technology biztosítja.

Balkányi György, a Citroën magyarországi ügyvezetője sikeresnek mondja a tárgyalást, ami után az új páros mellett döntöttek: „Nagyon örülünk, hogy egy olyan fiatal versenyzővel tudunk indulni a bajnok-ságban, akinek van rally és rallycross múltja is. Ez mindenképp jó ötvözet. Ráadásul Csucsu versenyzése nagyon sok szállal kötődik a márkához, hiszen az első hazai, az első Európa-bajnoki és az első világbajnoki futamán is Citroën versenyautókkal versenyzett. Nagyon megtetszett a motivációja, a sport iránti elkötelezettsége és alázata. Bízom benne, hogy azzal a professzionális háttérrel, amit a csapatunk biztosít neki, a tehetségét még jobban ki tudja bontakoztatni. A csapat és az autó tavaly is bizonyított. A navigátor személye pedig garancia arra, hogy a legtapasztaltabbtól tudjon tanulni. Az elmúlt évben nagyon beváltak, így idén is a PIRELLI gumikat választjuk, ilyen abroncsokat használunk a teljes szezonban. Nyerő lapok vannak Csucsu kezében!”

Arról, hogy milyen eredményeket vár a visszatérő pilótától, így nyilatkozott a csapatvezető, aki már több, mint húsz éve elkötelezte magát a ralisport mellett: ”Nincsenek túlzott elvárásaink az év elején. Meg kell szoknia az autót, a csapatot, a navigátort, újra bele kell csöppennie a rally közegébe, fel kell vennie a versenyek ritmusát. Reményünk és meggyőződésünk, hogy az év második felében már komoly meglepetéseket fog okozni.”

Csucsu így mesél a csapatba kerülésről: „Tavaly a nyirádi rallycross futa-mon sokat beszélgettem Tóth Imivel, aki gyerekkori bálványom, Turi Tomi navigátora volt. Most felhívott és mondta, hogy lenne egy lehetőség, mennyire érdekelne ez engem. Mindig is a rally volt az, ami a legközelebb állt hozzám, annak ellenére, hogy az utóbbi években inkább a rallycross szakágban versenyeztem.”

Az autóról és a bajnokságról is pozitívan gondolkozik a 29 esztendős pilóta: „Az nyilvánvaló, hogy nincs meg a kellő rutinom R5-ös autóval a verseny-zésre, de a motivációm hatalmas. A csapat a lehető legprofibb, Tóth Imi a legtapasztaltabb navigátor. Ennél jobb feltételeket kívánni sem lehetne. Biztos vagyok benne, hogy ilyen háttérrel hamar fel tudom majd venni a kesztyűt az élmezőnnyel. Nagyon gyorsak és nagyon rutinosak a magyar bajnokság versenyzői. Az év első felében a tanulásra kell helyeznem a hangsúlyt, de az év második felére már ott szeretnék lenni az elejében. „

Nem csak a navigátorról, de a csapatról is rajongással beszél Csucsu: „Amikor a Citroën C2R2-vel mentem az Európa-bajnokságon, már akkor csodálattal néztem a TRT csapatát. Ott arra gondoltam, hogy milyen jó lenne velük verse-nyezni, örülök, hogy ez most megvalósulhat. Nagyon nagy tapasztalatuk van a versenyautó építésben, üzemelte-tésben. A tavalyi évben is bizonyították, hogy minden hátterük adott ahhoz, hogy profi körülmények között versenyezhessük végig a szezont. Bizakodó vagyok velük kapcsolatban is.”

Tóth Imre nevét mindenki ismeri, aki csak egy kicsit is jártas a hazai autósportban. „Jó érzés, hogy újra importőri támogatással versenyezhetek. Az még jobb, hogy a Citroën színeiben tudok indulni egy ifjú, tehetséges pilótával, aki a rallycross pályákon már többször bizonyított. Bízom benne, hogy tudok hozzátenni ahhoz, hogy a raliban is fejlődjön.”

Technikai hiba nélkül végigversenyezni egy szezont, ezt csak kevesen mondhatják el magukról. A tavalyi esztendő-ben egy vadonatúj fejlesztésű versenyautóval ez sikerült a Citroën Rally Team Hungary-nak! Természetesen ebben hatalmas szerepe volt a TRT csapatának, akik a technikai hátteret biztosították.

Tagai Tamás csapatvezető így nyilatkozott a szezon előtt: „Az idei évben sok versenyen fogunk indulni a Citroën C3R5 – tel. Ugyan ezek nagy része inkább murvás verseny lesz, mégis tudunk még több tapasztalatot gyűjteni, amit kamatoztathatunk a Magyar Bajnokság futamain is. Örülök az új párosunknak és bizakodva várom az első versenye-ket. Szeretnénk hosszú távra tervezni, amibe Csucsu alázatos hozzáállásával, elkötelezettségével remekül illeszke-dik, Tóth Imi tudása és tapasztalata pedig kétségtelenül mindenki segítségére lesz.”

Tesztek előzik meg a szezont, hiszen új feladatok várnak a versenyzőpárosra. Az biztos, a rajongók ebben az esztendőben is népszerű versenyzőknek szurkolhatnak a Citroën C3 R5 versenyautóban!

A Citroën Rally Team Hungary partnerei: C Automobil Import Kft., TOTAL, LHG Kft., CsucsuR5, TAGAI RACING TECHNOLOGY, PIRELLI

Az ORB tervezett idei futamai:

Március 27-29.                  Eger Rallye

Április 17-18.                     Miskolc Rallye

Május 22-24.                      Ózd-Salgó Rallye

Június 19-21.                     54. Mecsek Rallye Historic EB futam

Július 10-12.                       Székesfehérvár – Veszprém Rallye

Augusztus 7-9.                   Zalaegerszeg Rallye

Október 10-11.                  Taxi4 Vértes Rallye

November 6-8.                  III. Nyíregyháza Rally

 

Szöveg, fotó: Dudás Endre, a CRTH sajtófelelőse

 

 

TRT Europe Kft.